This is an example of a HTML caption with a link.
Üdvözöljük a Magyarországi Zöld Óvodák Hálózatának honlapján! Tudjon meg rólunk többet!

Nyitólap Zöld Óvodai Élet

"Környezeti nevelés az óvodában"

Dr. Kiss Ferenc, a Nyíregyházi Környezettudományi Egyetem intézetigazgatójának nagy sikerű előadása Salgótarjánban

A Zöld Óvoda pályázat 10. évfordulójához kapcsolódóan 2016. szeptember 15-én szakmai nap megtartására került sor a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A 13 új bázisintézmény megbízólevelének átadása után került sor többek között Dr. Kiss Ferenc előadására, aki a „Fenntartható fejlődési célok” érzelmi megközelítéséről tartott prezentációt.

image002.jpg

Andóné Angyal Mária a Salgótarjáni Összevont Óvoda vezetője és Kis Miklósné a Salgótarjáni Összevont Óvoda Körúti Tagóvodájának vezetője, mint bázisintézményi képviselők vettünk részt, - ezen a számunkra – felejthetetlen, mély érzéseket előcsalogató előadáson. Ekkor határoztuk el, hogy Salgótarjánban, és immár a Nógrád Megyei Zöld Óvodákat összefogó bázisintézményként mindenképp szeretnénk megnyerni a tanár urat egy Salgótarjáni előadás megtartására. Célunk az volt, hogy óvodapedagógusaink környezettudatos szemlélete tovább erősödjék és legalább olyan élményben legyen részük, mint nekünk volt Budapesten.

Az előadás megtartására 2016. november 17-én került sor, melyre nagy szeretettel vártuk a Zöld Óvodák képviselőit és a téma iránt érdeklődőket.

A helyszín - a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság salgótarjáni Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogató Központja – méltó helyszíne volt az előadás témájának, hiszen gyönyörű környezetével kiváló miliőt teremtett az óvodás gyermekek környezeti nevelésének alapkérdéseihez.

image004.jpg

Szeretnénk ez úton is megköszönni Dr. Kiss Ferenc tanár úrnak, hogy elfogadta meghívásunkat és a környezetvédelem iránt elkötelezett pedagógusok elhivatottságát magával ragadó előadásával, pozitív szemléletével, fenntarthatóságra ösztönző gondolataival tovább erősítette, az esetleg még kételkedőkben pedig elindította azt a folyamatot, mely közös összefogással, egy élhetőbb jövőt eredményez a jövő generációjának felnevelése tekintetében.

 

Salgótarján, 2016-11-22

Andóné Angyal Mária óvodavezető és Kis Miklósné tagóvoda-vezető

zoldovoda-kiemelt-01.png

15 éves a Zöld Óvoda pályázat

Folyamatosan értesülhet a jubileumi év eseményeiről!

 

 

Zöld Óvodák Magyarországon - térkép

Óvodáink Magyarországon

Térképes elrendezésben megtekinthetőek a Zöld Óvoda listák

 

 

Zöld Óvodák a Facebookon

Kövessenek bennünket!